DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
Retro

Schumacher Vettelt ajánlotta, de a Ferrari éretlennek tartotta

A maranellóiak egykori elnöke, Luca di Montezemolo szerint már korábban hozzájuk kerülhetett volna a német, ha megfogadják legendájuk tanácsát, de inkább Fernando Alonsóra szavaztak.

Sebastian Vettel 2015-ben, négy világbajnoki címmel a zsebében csatlakozott a Ferrari Formula-1-es csapatához, amelynek színeiben több futamgyőzelmet is szerzett már, ám mostanáig nem tudta megtörni a Mercedes sikersorozatát.

vettel-alonso-2010-dppi



A német azonban akár már korábban is a Scuderiánál köthetett volna ki: Kimi Raikkönen 2009 végén elhagyta az istállót, ám akkor végül Fernando Alonso került a helyére. Pedig az akkor épp ideiglenes visszavonulását töltő Michael Schumacher másról akarta meggyőzni az olaszok vezéreit – mindezt Luca di Montezemolo, a Ferrari akkori elnöke elevenítette fel a Sky Sports 24-nek nyilatkozva:

„Michael Schumacher megpróbált meggyőzni minket, hogy szerezzük meg Vettelt a Ferrarihoz, mielőtt átült volna a Toro Rossóból a Red Bullba [ez egyébként már 2009-ben megtörtént – a szerk.]. Akkoriban viszont még túl éretlennek tartottuk, ezért inkább Fernando Alonsót preferáltuk.”

Montezemolo saját elmondása szerint nem bánta meg ezt a döntést: „Leszámítva bizonyos személyiségbeli szempontokat, Fernando nagyszerű győzelmeket ért el velünk, és kétszer is csak az utolsó futamon veszítette el a vb-címet” – mutatott rá az exelnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: