DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Verstappen nem a Mercedestől, hanem a gumikopástól tart

Nem érte váratlanul a hollandot, hogy a világbajnok istálló tűnik a leggyorsabbnak Bahreinben, ezért csak magukra és a várhatóan jelentős mértékű gumikopásra koncentrálnak a Red Bullnál.

Noha az első szabadedzésen csak hatodik lett Max Verstappen a Formula-1-es Bahreini Nagydíjon, a villanyfényben rendezett második gyakorláson már feljött másodiknak a két Mercedes közé. Bár elválasztotta tehát egymástól Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast, a Red Bull pilótája szerint így is nyilvánvaló, hogy az Ezüst Nyilak a leggyorsabbnak ezúttal is, ezért igyekeznek csak magukkal és a várhatóan jelentős gumikopással foglalkozni:

verstappen-bahrein-day1



„Tisztább lesz majd a kép, de egyértelműen látszik, hogy megint gyorsak” – idézi Verstappen pénteki szavait a PlanetF1.com szaklap. „Magunk részéről nem lepődtünk meg ezen, csak arra kell koncentrálnunk, hogy egyre jobb legyen az autó egyensúlya, aztán pedig a futamra kell fókuszálnunk, mert nagyon trükkösen viselkednek itt a gumik, körről körre jelentős a kopás.”

„Néhány dolgot még meg kell néznünk az időmérős teljesítményt illetően is, de nem akarunk túlságosan arra koncentrálni, mert ahogy mondtam, a verseny elég agresszíven megterheli majd az abroncsokat.”

A holland hozzátette: az FP1-en azért sem tett meg annyi kört, mert több dolgot is kipróbáltak az autón. Közéjük tartozott a Pirelli 2021-es kísérleti abroncsa is, amelyről többek között Lewis Hamilton is igencsak negatív kritikát fogalmazott meg. Verstappen valamelyest visszafogottabban értékelt: „Kicsit kuszának érződtek tapadás és egyensúly szempontjából, de alaposan megvizsgáljuk ezt, aztán beszélünk róla a Pirellivel.”

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: