DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Szívesen lenne Ferrari-legenda Leclerc

A rossz szereplések, ahelyett, hogy letörnék, csak motiváltabbá teszik Charles Leclerc-t: tetszik neki az ötlet, hogy azok közé a híres ferrarisok közé sorolják majd egyszer, akik erőn felül alkottak maradandót.

Bajnoki küzdelem helyett a középmezőny csatái jutottak második ferraris szezonjában Charles Leclerc-nek: a monacói versenyző 2019-ban kétszer is nyert, idén viszont a dobogóra is csak két alkalommal állt, amikor a körülmények számára szerencsésen alakultak. Az olyan eredmények, mint a spielbergi és silverstone-i pódium, valamint a negyedik rajthely a Szahíri Nagydíjon ebben az évben legalább akkora bravúrnak számítanak, mint tavalyi győzelmei.



 

A versenyképtelen SF1000-ből fakadó helyzet kétségtelenül nem ideális a fiatal versenyző számára, a BBC Sport újságírója azonban nem a csalódottságra, hanem arra mutatott rá, hogy Leclerc olyan hírnevet szerezhet magának, mint Gilles Villeneuve vagy Fernando Alonso, akik erőn felüli teljesítményeikkel érdemelték ki a rajongók tiszteletét – az összehasonlítás pedig tetszik a monacóinak.

„Ez hihetetlen lenne” – mondta Leclerc arra a felvetésre, hogy így a Ferrari-legendák sorába is bekerülhet. „Én szeretem a dolgokat másként csinálni. Mindig megpróbálok valamit, amire mások nem számítanak, mert ettől izgalmas a sport, mindig meg kell lepni a többieket a pályán, máskülönben túl könnyű lenne nekik. Néha beválik, néha nem, én viszont tanulok belőlük. Mindenesetre jó ezt hallani, és remélem, hogy ez történik – de inkább magamra összpontosítok, nem gondolkozok ilyesmin.”

„Igazából nagyon motivált leszek, ha a dolgok rosszul alakulnak. Nem vagyok az a típus, aki ilyenkor levertté válik. Helyette azt gondolom, hogyan tudnám lenyűgözni az embereket? Ausztriában, az időmérő után a paddockban mindenki számára világossá vált, hogy szenvedünk. Épp ebből merítettem motivációt, azt gondoltam, hogy megmutatom nekik, mire vagyunk képesek. Ez a rám jellemző mentalitás minden nehéz futam után” – beszélt hozzáállásáról Leclerc, az Osztrák Nagydíjat említve, amelyen második helyet szerzett, idei legjobb eredményét.

A Ferrari új motort fejleszt a 2021-es szezonra, ettől pedig Leclerc a karosszériára vonatkozó megkötések ellenére is arra számít, hogy jobb eredmények érkeznek:

„Nem szabad túl magas elvárásokat támasztanunk, másrészről magabiztos vagyok, hogy jobb lesz, mint ez az év. Őszintén remélem. Jó munkát végeztünk az elmúlt pár futamon, hogy megoldjuk a problémáinkat. Jól látom, milyen keményen dolgozik mindenki Maranellóban. A fiúk a maximumra hajtanak és pozitív híreket hallok. Az év első időmérőjéig azonban semmiben sem lehetünk biztosak. Bizakodunk, hogy jó munkát végzünk, de inkább alacsonyabbra tesszük az elvárásokat, mert nem tudhatjuk, a többiek mennyire dolgoznak jól” – mondta az interjúban Leclerc.



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: