Nagylóki kocsmai gyilkosság: meghosszabbítanák a letartóztatását a három férfinak

kocsma, terasz, Nagylók, holttest, kihűlés
Vágólapra másolva!
A Fejér Megyei Főügyészség a letartóztatásuk meghosszabbítását javasolja, annak a három férfinak, akik a gyanú szerint tavaly novemberben Nagylókon egy kocsmában leitattak, majd egy székhez szigetelőszalagoztak és magára hagytak egy férfit, aki később nem tudott kiszabadulni a szék fogságából, a földre borult, majd hajnalra kihűlt és meghalt – írta közleményében a Fejér Megyei Főügyészség.
Vágólapra másolva!

Azért akarják meghosszabbítani a három férfi letartóztatását, mert

ha elítélik őket, akár 10-től 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphatnak, ezért alaposan lehet tartani a szökésüktől, vagy attól, hogy megpróbálnak elrejtőzni.

A nyomozás adatai szerint tavaly november 28-án a 42 éves közmunkásként dolgozó helyi férfi munka után bement a nagylóki kocsmába, ahol a három 30, 32, és 37 éves férfi leitatta.

Forrás: police.hu

Később a három férfi észrevette, hogy

a részeg férfi elaludt a teraszon és hangosan horkol, ekkor találták ki, hogy a székhez kötözik.

Az egyikük szigetelőszalagot vett a pultostól, majd

az alvó férfi hátára egy széket tett és a két széket szigetelőszalaggal áttekerte úgy, hogy a férfi végtagjait a szék lábaihoz és karfáihoz rögzítette.

A székhez ragasztott férfit

zárás után magára hagyták, a három férfi a pultossal együtt ment el a kocsmából.

A 42 éves férfi nem tudott mozogni, hogy kiszabadítsa magát, amikor az éjszaka folyamán felébredt és megpróbált szabadulni, felborult a székekkel és a földre esett, hajnalra kihűlt és meghalt.