Jelentős az igény a nullaszázalékos MFB Pontos működési hitelre

Takarékbank, Takarékbank Zrt., illusztráció, 2020.04.30., Budapest
Takarékbank illusztráció. 2020.04.30 Budapest Fotó: Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
Rögtön a bejelentés után tömegesen érdeklődtek a vállalkozások a nulla százalékos uniós működési hitelt iránt a Takarékbank által működtetett MFB Pontokon. Néhány óra alatt mintegy két és fél milliárd forintnyi igényről tárgyaltak ügyfelekkel a bank referensei, akik az első fél napban a legjelentősebb érdeklődést az alföldi megyékben tapasztalták. A pénzintézet arra számít, hogy a kedvező feltételek miatt rendkívül népszerű lesz a vállalkozások körében a működésre használható hitel, így gyorsan kimerülhet a keret.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály pénzügyminiszter kedden jelentette be, hogy a kormányzati gazdaságvédelmi intézkedések részeként péntektől a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek uniós hitelt az MFB Pontokon, beruházási és működési hitelcélra egyaránt.

– mondta a miniszter. A hitelt a Közép-Magyarországi régión kívül bejegyzett székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetik.

A Takarékbank 419 fiókjában működő MFB Pont tapasztalatai alapján óriási az érdeklődés az új lehetőség, különösen a működési hitel iránt.

Bár az igényléseket csak péntektől lehet benyújtani, már a bejelentést követő órákban tömegesen érdeklődtek a kkv-k, fél nap alatt több mint 2,3 milliárd forintnyi igénylésről

tárgyaltak vállalkozások képviselőivel a Takarékbank munkatársai, és az igény óráról órára százmillió forinttal nő. A legnagyobb érdeklődést Hajdú-Bihar, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében tapasztalta a pénzintézet. Nem csak cégek, hanem könyvelőirodák is jelentkeztek, hogy a velük kapcsolatban lévő vállalkozásoknak ajánlják a lehetőséget.

A Takarékbanknál már a kedvező hitellehetőség indulása előtt rohamra indultak a vállalkozások az ingyenhitelért Fotó: Csudai Sándor - Origo

A működési hitelcél esetén a minimum 1 millió, maximum 300 millió forintos, és legfeljebb 60 hónapos futamidejű hitelt a mikro-, kis- és középvállalkozások a működés zavartalan biztosításához szükséges készletbeszerzések, illetve működési költségek – például rezsi és munkabér – fizetésére fordíthatják.

A hitelfelvételhez önerőre nincs szükség, 25 millió forintig elegendő a tulajdonos kezességvállalása, afölött 20 százaléknyi fedezetet kell bemutatni.

A hitelfelvétel nem jár egyéb költséggel.

A pénzintézet arra számít, hogy a kedvező feltételek, az elszámolható költségek széles köre, és a hosszú futamidő miatt rendkívül népszerű lesz a vállalkozások körében az új hitel, és hamar kimerülhet a 68,5 milliárd forintos keret.