Minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. november 23. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 23-án. Szijjártó Péter elmondta, hogy az egész világ arra vár, hogy legyen biztonságos és hatékony vakcina a koronavírus ellen, ennek fejlesztése több helyen zajlik, és a kormány kötelessége, hogy a lehető leggyorsabban biztosítsa a magyaroknak az oltóanyagot, amelynek beadása ingyenes és önkéntes lesz. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért, ezért Szijjártó Péter a NATO külügyminisztereinek keddi ülésén fel fogja vetni a kárpátaljai magyar intézményeknél hétfőn tartott házkutatások ügyét.
Vágólapra másolva!

A külgazdasági és külügyminiszer hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, hogy "az elmúlt időszak ígérgetései, az idézőjeles békülési törekvések" ellenére

Ukrajnában továbbra is kormányzati politika maradt a magyar közösség megfélemlítése és a magyarellenesség.

A hétfői házkutatásokkal kapcsolatban a kormány kifejezte tiltakozását az ukrajnai külügyminisztériumban, és

Budapesten bekérették a magyarországi ukrán nagykövetet

- tudatta. A miniszter elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben egy ország a transzatlanti közösség része akar lenni,

egy NATO-tagországhoz tartozó kisebbséget "folyamatosan megfélemlít és nyomás alatt tart".

A kormány ezért hangot fog adni azon követelésének, hogy

- mondta Szijjártó Péter.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közleménye szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hétfőn házkutatást tartott több kárpátaljai magyar intézményél és Brenzovics Lászlónak, a szövetség elnökének a lakásán.

A házkutatások során, a kelet-ukrajnai zaporizzsjei bíróság egy korábban szeparatizmus vádjával megnyitott büntetőügyre hivatkozó döntése alapján, olyan tevékenységre kerestek bizonyítékokat, amely az ország területi egységének megbontására és a határok erőszakos megváltoztatására, az államnak való károkozásra irányul. A KMKSZ azonban úgy véli, hogy valójában koholt politikai vádak alapján tervszerűen felépített eljárásról van szó - írta hétfői közleményében a szövetség.