Emberi pillanatok – Ami a képernyőn látható, és ami mögötte van

2020. december 2., 08:00

Szerző: Sebes György

Ömlenek ránk a műsorok a különböző csatornákról. Sorozatok és filmek számolatlanul, ritkábban az állami tévében és – főleg az országos kereskedelmi adókon – a saját gyártású programok. Az utóbbiak kínálatában celebeknek kinevezett emberek vesznek részt imitált valóságshow-kban, vagy ismeretlenek vetélkednek általában bugyuta játékokban. Mindez pedig kitölti a reklámok közötti időszakokat, hiszen elszabadultak a hirdetők. Nekik, úgy látszik, pénz nem számít, a lényeg most már egyre inkább az, hogy vásárlásokra és befektetésekre ösztönözzék a nézőket. Nem is csoda, hogy a fiatalabb generáció már alig nézi a műsorokat. Ha valami igazán érdekli őket, megtalálják a módját, hogy nyomon kövessék, mégpedig anélkül, hogy drága idejüket a készülékek előtti üldögéléssel pazarolnák. Az idősebbek, meg akik valamilyen okból nem tudják vagy nem akarják használni ezeket a modern eszközöket, persze még a hagyományos közönséghez tartoznak. A jutalmuk pedig az, hogy tanúi lehetnek néhány valóban emberi, megismételhetetlen, őszinte pillanatnak. Hiszen előfordulnak még ilyenek. Nem sok, ki is kell fogni őket, de azért vannak. Ezekért érdemes még követni a különféle műsorokat. Azokért a különleges, s leginkább kivételes esetekért, amikor csak bámulunk, és azt kívánjuk – általában hiába –, hogy tartson minél tovább a pillanat.

Ez főleg élő adásoknál történhet meg. Ott bármi előfordulhat, noha mindent előre megterveznek, gyakran le is próbálnak, de váratlan helyzetek azért adódhatnak. A Forma–1 futamai ilyenek, bár a balesetek, kicsúszások, műszaki hibák vagy a taktikai baklövések rendszeres velejárói ezeknek a közvetítéseknek. Másfél hete az Isztambulban rendezett Török Nagydíj még a szokásosnál is több izgalmat tartogatott, érdemes volt követni. Ám volt egy félperces jelenet, amely egészen szokatlan egy autóversenynél, és éppen ezért megindítónak is volt mondható. Már befejeződött a viadal, Lewis Hamilton újra nyert, és ezzel hetedszer is bebiztosította az újabb világbajnoki címét. Beállt autójával a győztesnek kijelölt helyre – és egy darabig nem történt semmi. Illetve

annyit lehetett látni, hogy a fejét a kezébe temeti. Sírt.

Feltehetően kijött belőle az egész év, az összes verseny feszültsége, s már tudta, elnyerte méltó jutalmát. Egyszerű emberként viselkedett. Aztán feltűnt mellette Sebastian Vettel. A korábbi – szintén többszörös – világbajnok, akinek az idén nem ment jól, de ezúttal a harmadik helyen végzett. Hamilton fölé hajolt, és láthatóan vigasztalta. Két, egyébként nagyon gazdag fiatal egy pillanatra kizárta a külvilágot, talán elfeledkeztek a „munkájukról” is, és pontosan olyanok voltak, mint a hétköznapi emberek lennének egy különleges helyzetben, vagy egy sikeres feladat elvégzése után.

Fotó: MTI/EPA/Pool/Togla Bozoglu

Az élő adás másfajta izgalmakkal is járhat. Ezt láthatták a nézők néhány hete egy nagy feltűnést keltett, de mindeddig példátlan eset kapcsán. A TV2 népszerű műsora, a Sztárban sztár elődöntőjében ugyanis nem jelent meg az egyik versenyző. Négyen kellett volna, hogy fellépjenek, és közülük hárman jutottak volna be a következő vasárnapi döntőbe, ám Széki Attila elintézte, hogy senkinek ne kelljen izgulnia. Mondhatnánk, az egykori labdarúgónak, a napjainkban már Curtis néven fellépő előadónak emberi okai voltak a távolmaradásra, de ez persze nem ilyen egyszerű. Utóbb ugyanis azzal magyarázta tettét, hogy a műsor a halottak napja előestéjén volt, és halott édesapja emléke miatt nem tudott részt venni a szórakoztatásban. Az csak egyik része döntésének, hogy ezért aztán súlyos kötbért kell fizetnie a szerződésszegésért. Csakhogy ha valaki elvállal egy ilyen szereplést, az kiszámíthatja, mikor kell fellépnie, és ha már sok pénzért benne van, nem hagyhatja cserben sem a nézőket, sem pedig az adás készítőit. Hiszen a szerkesztőknek az utolsó pillanatban kellett mindent átszervezniük, és egy ilyen gépezet mozgatásakor ez egyáltalán nem könnyű. Ezúttal megoldották, és lényegében zökkenőmentesen sikerült levezényelni a programot, de közben biztosan sok embernek gyarapodtak emiatt az ősz hajszálai.

Szerencsére nem csupán élő adásokban lehetünk tanúi szép, emberi pillanatoknak, hanem előre rögzített műsorokban is.

Már az ötödik adásánál tart az RTL Klub új vasárnap esti programja, amelynek műsorvezetője a képernyőre hosszú idő után visszatért Friderikusz Sándor.

És szükség is van ehhez a találmányhoz a kitűnő riporterre, mert az Életünk története című adás gyakran fenyeget azzal, hogy „leül”, és érdektelenné válik. Még úgy is, hogy a műsorba meghívott páros – férj és feleség, élettársak vagy éppen testvérek – jövőjét igyekeznek bemutatni. Maszkmesterek segítségével előbb 25 évvel, majd újabb negyedszázaddal öregítik meg a résztvevőket. Viszont ilyenkor vékony jégen táncolnak. Hiszen a nézőkkel együtt elcsodálkozhatnak azon, miképpen festenek majd, ha megöregszenek, de ezenkívül sok okos dolgot már nem tudnak mondani. Friderikusz a kérdéseivel igyekszik fenntartani a nézők érdeklődését, de ez leginkább az első adásban sikerült neki. Később Gáspár Laci és felesége, valamint a népszerű színészpáros, Borbély Alexandra és Nagy Ervin egyszerűen nem bizonyult elég érdekesnek ahhoz, hogy kitöltse az így hosszúra nyúlt adásidőt. Különös módon az első részben ez még leginkább Schobert Norbert és felesége, Rubint Réka esetében sikerült. Az ő egymás iránti szeretetük átlendítette a műsort a nehézségeken, és a gyakran szereplő, celebnek számító, ezért már némiképp elhasználódott párost új, nagyon is szerethető oldaláról ismerhettük meg.

Ugyancsak az RTL Klubon immár harmadik hete ismét sztárok főzőcskéznek.

A Konyhafőnök zsűrije - Rácz Jenő séf, Fördős Zé blogger, Sárközi Ákos séf
Fotó: RTL Klub/Tulok András

A Konyhafőnök VIP újabb sorozata a jelek szerint megint sikeres. Ez főleg a műsort vezető Fördős Zének, valamint a két mesterszakácsnak, Sárközi Ákosnak és Rácz Jenőnek köszönhető. Utóbbiak nem csak szakmájuk kiválóságai, a jelek szerint pszichológusnak sem utolsók, emberismeretük maradandó pillanatokkal ajándékozza meg a nézőket. Az persze változatlanul nagy kérdés, hogy a saját szakmájukban elismert színészek, énekesek vagy sportolók miért vállalják ezt a fajta versengést. Meglehet, van az a pénz, amiért érdemes szakácskodni vagy kuktáskodni, de elnézve a szereplőket, ez nemcsak erről szól. Viszont némelyikük egy-egy feladat közben – és utána – úgy viselkedik, mint egy kisiskolás, aki éppen nem tudta jól megcsinálni a leckéjét. Ennek következtében azonban emberi pillanatok itt is jócskán adódnak. Palya Bea, aki azért nem akármilyen előadó és énekes, például egészen kiborult, amikor nem tudott megbirkózni egy mártás elkészítésével. Sírva mondta el, hogy ő maximalista, mindig meg akar felelni, mindent a legjobban szeretne csinálni, és ha ez valamiért nem megy, akkor valami eltörik benne. Hogy egy nagyszerű művésznek ezt miért a konyhában kell bizonygatnia, az erősen kérdéses. De az is tény, hogy Rácz Jenő – aki többször megmutatta, kitűnő lélekbúvár is – pontosan felismerte, mit kell tenni ebben az esetben. Segítsége helyre is billentette a látszólag teljesen szétesett énekest.

Néhány emlékezetes pillanatot idéztünk fel az utóbbi hetek műsoraiból. Arányaiban a napi sok száz – vagy ezer – órás műsorfolyamból ez nem túl sok. De legalább előfordulnak ilyenek is. Mert ezekért érdemes bekapcsolni a készülékeket, és kivárni a soha véget nem érőnek tetsző hirdetések áradatát. Jó, hogy az élő adásokban közvetítik az emberi megnyilvánulásokat, és az is, hogy a felvett műsorokból nem vágják ki őket.

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

Minden évben április 16-án tisztelgünk a holokauszt magyarországi áldozatinak emléke előtt. A nap arra emlékeztet, hogy 1944-ben április 16-án kezdték meg az első gettók és gyűjtőtáborok felállítását hazánkban. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját megelőző délutánon Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezést tartott az Óbudai Zsinagóga falára állított emléktáblánál. 

A magyar költészet napját 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Engedjék meg, hogy ezen a napon mi is tisztelegjünk a magyar líra előtt, ezúttal Nagy László csodálatos versével.