Arra ért vissza a pálinkával a borsodi férfi, hogy barátnője veri a testvérét

Vágólapra másolva!
Az Emődön élő család éppen születésnapot ünnepelt, amikor elfogyott a pálinka. Amíg az egyik férfi elment még venni, a házban két nő összeveszett egymással, majd dulakodni kezdtek. Később a verekedésbe beszállt az a férfi is, aki elment italt venni.
Vágólapra másolva!

A 32 éves férfi és a szintén 32 éves nő az emődi rokonaiknál szülinapozott július közepén. Időközben elfogyott a pálinka, ezért a férfi elment, hogy vegyen még.

Ez idő alatt a nő összeveszett a házigazda feleségével, aki a férfi testvére.

A férfi erre a vitára ért vissza az itallal. Ezek után az utcán folytatták a vitatkozás, majd a nő kétszer hasba rúgta és mellkason ütötte a házigazda feleségét.

A férfi is beavatkozott a verekedésbe, ő is a mellkasán ütötte meg a testvérét és elszakította a pólóját.

A verekedésnek a házigazda vetett véget azzal, hogy közéjük állt. A feleség bejelentést tett a rendőrségen, akik kimentek a helyszínre.

Az ügyészség a támadó pár ellen garázdaság miatt emelt vádat, és azt javasolja, hogy a bíróság tárgyalás nélkül ítélje őket pénzbüntetésre.