Hárommilliárd forintnyi adót csalt ki egy dunántúli bűnszervezet

2020. december 3., 10:05

Szerző:

Jogtalanul igényelték vissza a forgalmi adót a hatóságoktól. 

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúja miatt indult nyomozás egy dunántúli bűnszervezet ellen. A banda parfümöt és táplálékkiegészítőket utaztatott Magyarország, Csehország és Szlovákia között, és jogosulatlanul igényelt vissza több mint hárommilliárd forint forgalmi adót - tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.

Tóth Gergő közölte: a bűnbanda felszámolására szervezett akcióban több mint 150 ember vett részt, munkájukat a külföldi társhatóságok, valamint az Eurojust és az Europol is támogatta. A NAV nyomozói és járőrei több mint ötven helyszínen kutattak egyszerre és húsz gyanúsítottat állítottak elő.

A gyanú szerint a bűnszervezet három számlázási láncolatot működtetett, az áruk egymást váltó cégek fiktív belföldi értékesítésein keresztül jutottak el a hasznot húzó társaságokhoz, amelyek az EU területére bejegyzett cégeknek értékesítették azokat.

A termékek a valóságban sosem kerültek forgalomba, ahogy megérkeztek a célországba, a fuvart hamis dokumentumokkal visszaindították Magyarországra, hogy újra és újra átfuttassák a láncolaton.

A bűnszervezet raktárhelyiségében nagy mennyiségű parfümöt, valamint szabálytalanul tárolt, állati ürülékkel szennyezett táplálékkiegészítőt és az újracsomagolásukhoz szükséges eszközöket találtak.

A nyomozók a szervezet tagjaitól nagy mennyiségű készpénzt foglaltak le, valamint bankszámlákat, üzletrészeket, szabadalmakat, gépjárműveket és ingatlanokat vettek zár alá, több mint egymilliárd forint értékben.

Az online számlaadatok felhasználásával sikerült megakadályozni csaknem nyolcszázmillió forint jogosulatlanul visszaigényelt áfa kiutalását is, így az okozott kár jelentős része megtérülhet.

A NAV nyomozói 11 embert vettek őrizetbe, a Tatabányai Járásbíróság hét gyanúsított letartóztatását rendelte el. A társaság ellen különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indítottak nyomozást.

 

(MTI)

 

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.