szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

A nevét nem hozták nyilvánosságra.

Egy észt diplomata is részt vett azon a múlt heti illegális brüsszeli partin, amelyen ott volt Szájer József is – aki akkor még a Fidesz európai parlamenti képviselője volt –, és amelynek a belga rendőrség vetett véget – erősítette meg szerdán a tallinni külügyminisztérium.

A tárca közölte, hogy a diplomata saját elmondása szerint ott volt a pénteki összejövetelen, amelyet a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások megsértésével tartottak péntek este a belga fővárosban. A balti állam képviselője hozzátette, hogy a járványügyi intézkedések megsértése miatt előállították.

Aari Lemmik észt külügyi szóvivő sajnálatosnak nevezte, hogy az összejövetelen magánszemélyként részt vevő diplomatájuk nem tartotta be a Belgiumban hatályos rendelkezéseket. Egyéb részletet azonban az ügyről nem tett közzé.

A hírt az MTI hoza le, de anélkül számolt be róla, hogy szóba hozta volna Szájer érintettségét, aki vasárnap lemondott EP-képviselői mandátumáról, szerda estére pedig kilépett a Fideszből. Orbán Viktor azt mondta a történtekről: „Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele.”

Szájer az eseményt házibulinak nevezte – a belga sajtó szexpartiról írt –, ahonnan, miután megérkeztek a rendőrök, a politikus az ereszcsatornán próbált elmenekülni, sikertelenül. Miután elkapták, a táskájában kábítószert találtak, amiről azt állította, hogy nem tudja, hogy került oda, és nem fogyasztott belőle. Szájer ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt eljárást indítottak.

Az már ügyről szóló belga sajtóhírekből is kiderült, hogy az eseményen diplomaták is részt vettek, ezt később a belga ügyészség hivatalosan is megerősítette. A monogramjukat is nyilvánosságra hozták, az állampolgárságukat azonban nem. Nem megerősített információk egy észt, valamint lengyel diplomatákról szóltak, a lengyel szálat azonban később a belga ügyészség cáfolta egy lengyel újságírónak. Arról, hogy ezzel együtt miért csak Szájer neve szivárgott ki a médiába, és hogy a Fidesz-alapító lebukása valóban egy szemfüles járókelőnek köszönhető-e vagy a történet ennél bonyolultabb, ebben a cikkünkben írtunk.

Arató László / Brüsszel, Gergely Márton hvg360

Már a botrányos házibuli előtt romokban volt a Fidesz-alapító Szájer József brüsszeli karrierje

Szájer József lökhárító volt a Fidesz és az Európai Néppárt közt – ezért a hétvégén ismertté vált lemondásának okát először a politikában keresték a brüsszeli döntéshozók. Logikusnak tűnt, hogy Orbán Viktor harcai felemésztették a kormánypárt első számú európai politikusát. Szájer is engedte, hogy ez legyen a látszat. Mint kiderült, nem a jó ízlés támadt fel benne, csak a testi vágy.