Sokszoros csaló a brüsszeli parti szervezője, Lengyelországban régóta körözik, a belgák mégsem adják ki

Vágólapra másolva!
Több eljárás is folyik Lengyelországban a férfi ellen, aki azt a partit szervezte, amelyen Szájer József is részt vett. A magát David Manzheley-nek nevező férfi ugyan tagadta, hogy ő lenne az, akit köröznek, de a fotója alapján egyértelmű, hogy ő szerepel a rendőrségi adatbázisban. Ismerősei azt mondták az egyébként ellenzéki lengyel lapnak, az Onet-nek, hogy Manzheley nem lehet doktorandusz Brüsszelben, mert még a középiskolát sem végezte el. Manzheley naponta többször nyilatkozik különböző újságoknak, de összevissza beszél, minden nyilatkozatában mást mond.
Vágólapra másolva!

Az ismerten baloldali magyar internetes oldal, az Azonnali írta meg, hogy több mint egy tucat eljárás folyik Lengyelországban a brüsszeli buli szervezője, a magát David Manzheley-nek hívó férfi ellen, 2019 óta körözik is.

Manzheley nevét a lengyel baloldali Onet találta meg a körözöttek listáján. Ő tagadta, hogy róla lenne szó, 29 évesnek mondja magát, a körözött személy 1984-es születésű, azaz 36 éves.

A fotója alapján azonban teljesen egyértelmű, hogy őt körözik, vagyis Manzheley meghamisította az adatait, és ezzel próbált Belgiumban rejtőzködni.

Az Onet Manzheley több ismerősével is kapcsolatba került, akik megerősítették a lapnak, hogy a brüsszeli parti szervezője és a Lengyelországban körözés alatt lévő férfi ugyanaz a személy, ahogy azt is megtudták tőlük az újságírók, hogy a magát doktorandusznak kiadó Manzheley a középiskolát se végezte el.

Az Onet információi szerint Manzheley magát Izraelben jogi diplomát szerzett ügyvédnek kiadva is követett el csalásokat Lengyelországban. A lap úgy tudja, a lengyel rendőrség információi szerint is Belgiumban tartózkodik a körözött David Manzheley, azonban a belgák ennek ellenére nem adják ki a lengyel hatóságoknak.