Bővíti magyarországi cégét Európa egyik legnagyobb elektronikai cége

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. október 30. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a dél-koreai Doosan elektromos autóipari beszállító vállalat beruházásbejelentésén Budapesten, a minisztériumban 2020. október 30-án. A Tatabánya melletti gyár építését a kormány vissza nem térítendő támogatással segíti. Ennek összegéről a kormány, a vállalat és az Európai Bizottság között még zajlanak a tárgyalások. A vállalat első százmillió euróból megvalósuló tatabányai gyárát 15 millió euróval támogatták. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Megállapodást kötött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Schneider Electric vezetőivel Párizsban csütörtökön az elektronikai vállalat magyarországi gyárainak bővítéséről.
Vágólapra másolva!

"Európa egyik legnagyobb elektronikai cége a zalaegerszegi, a gyöngyösi és a kunszentmiklósi gyárat is bővíteni fogja" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban. Ezek a gyárak elsősorban az autóipari beszállításhoz és más elektronikai gyártáshoz állítanak elő különböző alkatrészeket.

A beruházás értéke négy és fél milliárd forint, amelyhez a kormány 600 millió forintos támogatást biztosít.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Mónus Márton

A fejlesztés keretében a vállalat Budapestre hozza az egyik európai beszerzési központját, amelynek nyomán

több mint száz új munkavállalót fognak alkalmazni

a szolgáltató központjukban.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a francia beruházók a negyedik legnagyobb befektetők Magyarországon. Mintegy ötszáz céggel több mint 5 milliárd eurónyi beruházást hoztak Magyarországra és 45 ezer embernek biztosítanak munkát.

- mondta Szijjártó.

"Az új világgazdasági korszak kezdetével különösen éles verseny folyik a beruházásokért, így egy-egy olyan beruházás, amely megvédi a munkahelyeket vagy újakat teremt, aranyat ér" - tette hozzá.

Szijjártó Péter találkozott az Opel korábbi gyárait üzemeltető francia Peugeot-csoport vezetőivel is, akik jelentős átalakításokat terveznek a Fiat Chryslerrel történő egyesülést követően. Céljuk, hogy a világ negyedik legnagyobb autóipari konglomerátuma jöjjön létre.

"Fontos, hogy felhívjuk az új vállalat vezetőinek a figyelmét, hogy Szentgotthárd eddig egy kifejezetten versenyképes és hatékony gyártóbázisa volt az Opelnek, majd a Peugeot-csoportnak" - hangsúlyozta.

Arra is emlékeztetett, hogy "idén kezdték meg az új generációs motorok gyártását, amelyből évente 350 ezer készül Szentgotthárdon", és jelezte, hogy "van arra kapacitás, hogy ezt a számot bővíteni lehessen".

Miután az új konglomerátum létrejöttével a Peugeot csoport felülvizsgálja az eddigi működését, a magyar kormány célja, hogy "Szentgotthárd a jövőben is egy fontos gyártóbázisa legyen a létrejövő új autóipari vállalatnak" - mondta a miniszter.